Ügyfélszolgálatunk
Írj nekünk

Rólunk

Varga Petra - iCan Solutions CEO porté kép
Hello & Welcome

iCan Mission

Szenvedélyem az utazás. A világot járva többek között arra döbbentem rá, hogy a hazai vállalatok élvonalba kerüléséhez elengedhetetlen az ott dolgozók magas szintű idegen nyelvi képzettsége. Azonban a hazai cégvezetők, az ország gazdasági és politikai elitje, a vállalati munkatársak európai viszonylatban még mindig nem, vagy nem elég jól beszélnek angolul. Ennek persze megvannak a maga okai és történelmi háttere, viszont a problémákra hosszútávon a klasszikus nyelvi képzések nem nyújtanak megoldást, a vállalati fejlődéshez, a piaci nyitásokhoz pedig (szükségesek szó helyett) elengedhetetlenek a magas szintű nyelvi kompetenciák.

Ezen gondolat és az álmaim mentén jött létre az iCan Solutions.

Összeválogattunk egy olyan kivételes tanári csapatot, akik nem csak a tábla mellett állják meg a helyüket, hanem több éves vállalati múlttal is rendelkeznek. Éltek külföldön. Emellett tanárok, kommunikációs szakemberek, coach-ok, trénerek. Pontosan tudják, hogy a mai munkavállaló, illetve vezető milyen idegennyelvi kihívásokkal néz szemben nap, mint nap. Összeállítottunk nekik (Nektek) egy olyan jól használható, rugalmas és érthető nyelvi programot, amely segít legyőzni a gátlásokat és elsajátítani azokat a nyelvi készségeket, amelyekre a munkaerőpiacon és a magánéletben egyaránt szükség van.
Petra Varga iCan CEO sign
Petra Varga
Rólunk

Welcome to iCan

Az iCan Solutions kifejezetten közép- és felsővezetők, illetve céges csoportok több készséget is fejlesztő nyelvi képzésére specializálódott. Oktatóink professzionális nyelvtanárok, trénerek, akik jellemzően külföldön eltöltött éveik alatt különböző szakterületeken is nagy sikereket értek el, így hitelesen tudják képviselni cégünket több, mint 10 iparágban.

Oktatóink a 21. századi követelményeknek megfelelően a „4K „(kritikus gondolkodás, kommunikáció, közös munkavégzés, kreativitás és innováció) elemeit szem előtt tartva építik fel a nyelvi tréningeket, ezzel is növelve a nyelvtanulók és így a cégek nemzetközi versenyképességét.

Amiben az iCan többet nyújt a versenytársainál a teljes mértékben személyre, illetve cégre szabott oktatáson túl, az a jelenleg Magyarországon szinte teljesen egyedülálló iCan Vezetőképzés és Immersion tréning, amely kifejezetten az elfoglalt közép- és felsővezetőket célozza meg.
Eredményes és hatékony nyelvoktatást biztosítunk, tökéletesen alkalmazkodva a megrendelő igényeihez, nem csak a tanterv, de időpont és helyszín tekintetében is, így kínálva egy olyan egyedi, rugalmas megoldást, amely elősegíti, hogy partnereink nyelvtudásukkal nem csak a hazai, de a nemzetközi üzleti életben is az élvonalba kerüljenek.
rolunk-csapatkep-ican
Say Yes, Say iCan

Vállalatunk legfőbb célja, hogy hozzájárulhasson a hazai vállalkozások és a magyar munkaerőpiac, korosztálytól független nemzetközi sikereihez.