Mi lehet a reális cél a nyelvtanulás és nyelvoktatás terén? Az iCan egyik nyelvtanára, Fülöp Andi összeszedte, mi mit gondolunk erről.
Képzeljük el, hogy újdonsült külföldi felettesünk irodájában izzadunk, és egy ránk bízott feladat haladásáról számolunk be angolul, amit nem kifejezetten az erősségeink közé sorolnánk. A főnök alapból türelmetlen, ma még siet is. Csak a lényeg érdekli, és már a harmadik döcögő mondatunknál sóhajtozik, hogy menne. A helyzet kínos, pontosan felépített, jól begyakorolt beszámolónknak annyi, a főnök faképnél is hagy, már az ajtóból, mintegy félvállról veti oda, hogy inkább küldjük el emailben.
Most azt a helyzetet képzeljük el, hogy prezentációt tartunk külföldi kollégáinknak. Lelkesen mondjuk a magunkét, időnként diadalittasan körbe is pillantunk, hogy nyugtázzuk az elismerő pillantásokat. Elvégre sokat dogoztunk rajta, és ha nem is kifogástalan a nyelvtudásunk, jó pár éjszaka ráment a felkészülésre. Ehelyett itt-ott kuncogást hallunk, sőt, a teremből kilépve még a folyosón is összesúgnak a hátunk mögött..
Első ránézésre egyszerű: hogy vidámabban zárjuk a napot, az első példában inkább folyamatosan, a másodikban helyesen kellett volna beszélnünk. Vagy mégsem ilyen egyszerű? A nyelvoktatásban gyakran felmerül, hogy is áll a helyzet a folyamatosság és nyelvhelyesség (fluency vs. accuracy) kérdésével – erre keresték a választ az iCan nyelvtanárai is a legutóbbi szakmai workshopjukon.
Törekvés az összhangra
Abban talán mindenki egyetért, hogy akár anyanyelvünkről, akár idegen nyelvről legyen szó, a legszerencsésebb, ha egyszerre fejezzük ki magunkat folyékonyan, helyesen, választékosan, stílusosan, a közönségnek és a tartalomnak is megfelelően. Ez azonban a legideálisabb eset, még az üzleti élet felsőbb szintjein is kevesen vannak, akiknél tökéletes az összhang.
A nyelvtanulás aktív szakaszában természetesen ide-oda billenhet a mérleg, de az is előfordulhat, hogy akaratunktól függetlenül beállunk valamelyik zászló alá.
Azt, hogy a folyamatosság és szabatosság csatájában ki nyeri az ütközetet, az adott tanulási szakasz, az egyéni jellemzők, személyiségünk és korosztályunk is meghatározza, de mindezek mellett erősen befolyásoló tényező a nyelvtanár prioritása is. Nem elhanyagolható az sem, hogy vajon csak „osztálytermi angolt” kapunk, vagy idegen nyelvi környezetben is meg kell állnunk a helyünket.
Elengedett kézzel
Az iCan falain belül a nyelvoktatás során a folyamatosság és helyesség fejlesztésére egyaránt törekszünk, ugyanakkor tisztában vagyunk azzal, hogy egyik vagy másik, időnként nagyobb hangsúlyt kell, hogy kapjon. Ha nyelvtanárként mindig mindent kijavítunk, elvesszük az önbizalmat a nyelvtanulóktól. Olyan ez, mintha sohasem akarnánk elengedni a kezüket és nem is fognak tudni egyedül megoldani különböző élethelyzeteket, hiszen azt gondolják, hogy nem tudnak, éppen ezért nem is mernek bátran kommunikálni. Ellenben ha idejében nem korrigálunk hibás szerkezeteket, helytelen kiejtést, nem tisztázunk fontos nyelvtani részleteket, előbb-utóbb megkövesedett, néha vicces, de egy anyanyelvűnek mindenképpen fülsértő hibákkal fognak beszélni.
„Mert mi van, ha rosszul mondom?”
Nyelvi szintfelméréseinknél gyakran találkozunk azzal a nyelvtanulói hozzáállással, hogy „nem merek megszólalni, mert mi van, ha rosszul mondom?!”. Ilyenkor mosolygunk és biztatunk: „Mégis, mi lenne?” Tegyük fel, hogy keresem a metrólejáratot Londonban, kissé hiányos angoltudásommal megszólítok egy járókelőt, aki megért, útbaigazít, és megtalálom. Lehet, hogy hibásan használtam a nyelvet, de eljutottam a célomhoz. Jobb lett volna még hosszú percekig bolyongani, csak mert mi van, ha rosszul mondom?
De fordítsuk meg a helyzetet és induljunk ki magunkból: vajon bántó dolgokat gondolnánk-e arról a külföldi turistáról, aki tört magyarsággal kér útbaigazítást, vagy büszkeséggel könyvelnénk el bátorságát és azt, hogy felvállalta az esetleges hibás szerkezeteket?
Minden szituáció függő?
Ha sok idő van a nyelvtanulásra, könnyen mondhatjuk, hogy minden, amit megtanulunk, legyen pontos és helyes, és fokozatosan arra épüljön a folyamatosság, gördülékenység, de előfordulnak olyan helyzetek, amikor „tűzoltásról” van szó. Ilyenkor az egyéni igények felülírják a szépen felépített nyelvtanulást, és csak a közvetlen célt szem előtt tartva kell tanulnunk, tanítanunk.
Külföldi út esetén a legvalószínűbb élethelyzetek pontos szókincsét és viszonylagos folyamatosságot kell elérnünk, míg a vállalati életben idegen nyelven boldogulni szándékozóknak nehéz dolguk van, hiszen a puszta túlélés nem lesz elég. Ilyenkor egyaránt nyom a latba a nyelvhelyesség és a folyamatosság is. Ezekben az esetekben már kész kommunikációs stratégiát kell kialakítanunk.
És mi lehet a konklúzió, melyik szempont nyom erősebbet a latban a nyelvoktatásban? Vannak, akik egyszerűen elintézik: a kezdők a pontosságot, a haladók a folyamatosságot részesítik előnyben, a profi nyelvhasználóknál pedig már mindkettő gond nélkül megvan. Nos, Ti melyik oldalon álltok a fluency vs. accuracy csatájában?
